Itt vagyunk:Tudományos diákkör


A tudományos diákköri munkáról

A tudományos diákköri forduló intézményünkben minden esztendő novemberében megrendezésre kerül. A kari fordulóra nevezhet a SZIE ABK bármely nappali- és levelező tagozatos hallgatója, aki rendelkezik egy kutatási témával, amelyet egyeztetett a kar valamely oktatójával, mint a téma konzulensével. Lehetőség szerint egyéni indulókat várunk, de indokolt esetben páros indulást is elfogadunk. A fordulón részt venni csak érvényes nevezéssel lehet, amelynek feltételei:

időben leadott, egyoldalas összefoglaló (rezümé), amelyben az induló hallgató – a megadott formai keretek alapján – közérthetően összefoglalja dolgozata tartalmát maximum egy oldalban. A leadott rezümék meg fognak jelenni a Szent István Egyetem évente kiadott összefoglaló kötetében, így ez egy hivatalos publikációnak is betudható!

időben leadott dolgozat (szintén a megadott formai keretek alapján) irodalomjegyzékkel, hivatkozásokkal stb. (lásd szakdolgozatok)

A kari tudományos diákköri fordulón minden induló maximum 10 percben előadja kutatási témáját a 3-4 fős értékelő zsűri előtt. A megadott 10 perces időkeretet szigorúan betartjuk, a hosszabban előadókat lecsengetjük. Kérünk mindenkit, hogy ne akarjon mindent elmondani, csak a lényeget, illetve azokat az érdekesebb dolgokat, amely felkeltheti a zsűri és a közönség érdeklődését. Az előadásokat érdemes kivetítéssel színesebbé tenni. Az előadások után a zsűri és a közönség részéről is kérdések hangozhatnak el, amelyekre az indulónak választ kell adnia. Minden indulót pontoznak, amely pontszám hozzáadódik a már korábban leadott dolgozatnak a bíráló opponens által megítélt pontszámához. A két pontszám összege alapján alakul ki a végső pontszám, majd a kari forduló sorrendje.

Az indulók közül az 1., a 2. és a 3. helyezett indulhat az országos forduló megfelelő szekciójában. De a bíráló bizottság további indulókat (akár az összes indulót is) javasolhatja az országos fordulón való megméretésre. A bírálók javaslatot tesznek a rektori különdíjas személyére is, aki pénzjutalomban részesül. Akar döntése alapján további könyvjutalmak és egyéb díjak oszthatók ki a legjobbak között.

A leadott dolgozatra és a szóbeli előadásra is maximálisan 30-30 pont adható, így összességében legfeljebb 60 pontot lehet elérni. A dolgozatokat az opponenseknek írásban is értékelni kell, majd ennek alapján pontozni. A leadott dolgozat értékelési (pontozási) szempontjai (tételenként max. 5-5 pont):

A dolgozat szerkesztése, felépítése, stílusa
Ábrák, táblázatok, hivatkozások
A vizsgált téma elméleti és/vagy gyakorlati fontossága
A feldolgozott irodalom, forrásanyag terjedelme, feldolgozottsága
A szerző önálló érvelése, gondolatmenete
A dolgozat kivitelezése, külalakja, helyesírása

A 10 perces előadás értékelési (pontozási) szempontjai (tételenként max. 5-5 pont):

Az előadó tárgyi tudása, felkészültsége
A dolgozat és a téma szemléltetése
Előadókészség
Az idővel való gazdálkodás
Az opponensi véleményekre adott válaszok, vitakészség
Az előadás tartalmi és szakmai színvonala

Figyelem! Az országos fordulóra javasolt hallgatóknak kötelezően regisztrálniuk kell a www.otdt.hu honlapon! Az indulás csak így szabályos. A regisztráció csak személyesen kivitelezhető az adott határidők betartásával!

                                                                                    Dr. Sebők Balázs, TDT elnök
 

Navigáció

Hibajelentés: informatika@abk.szie.hu